Bemutatkozunk sticky icon

2011

A MAGYAR PÁLOS REND MÁRIANOSZTRAI TEMPLOMÁNAK KEGYKÉPE 300 ÉVES

(1711-2011)

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 


      A remeték "elhagytak mindent, hogy megtalálják a MINDENT".

      Arról a 658 éves pálos helyről köszöntlek kedves Látogató, amiről Prohászka Ottokár így írt:

      " Előttem ragyogó sugárzásban áll mindig ez a hely: valami varázshatalom húz feléje. Úgy érzem magam, mint a mélység partján: szeretnék leszállni. Valami titokzatos vonzalom szállja meg a lelkemet, mintha az erdők homályában állnék, félek a mélységes némaságtól s mégis kényszerülök behatolni. Sokszor fordultam meg itt, járatlan utakon, hózivatarokban, május harmadikán, s Nagyboldogasszony ünnepének éjjelén, amikor e különben csendes vidéken tüzek és gyertyák égnek, s éjfélkor is ájtatos énekek csengenek a virrasztó búcsúsok ajkáról."

      A történelemben is működő  "e világ fejedelme", sokszorosan megpróbálta már azokat, akik a MINDENT keresték, és akarták szolgálni. 1786 után csak 1989-ben indulhatott meg itt, Márianosztrán azoknak a közös élete, akik arra áldozták  és áldozzák az életüket, hogy a mindent betöltő örök szeretethez, Istenhez, minél több embert elvezessenek.

      Özséb atyánk lángocskáknak látta azokat - akik majd a századok folyamán is -, példáját követve a világ Világosságához közelednek, hogy majd az örök fényben élhessék boldog örök életüket. Ezt a fényt szeretnénk felragyogtatni , hogy a neon-és diszkófények között keresők meglássák Őt, akit a világ Világosságául küldött el a Mennyei Atya.

       Az adventi időben indul el ez a híradás a pálos rend márianosztrai konventjéből. Szeretnénk megláttatni  a betlehemi csillag fényét, hogy a pásztorokhoz és bölcsekhez hasonlóan elinduljon minden ide látogató kedves testvérünk  "az igazi világossághoz, amely minden embert megvilágosít".

      Márianosztrára várjuk mindazokat, akik az élet viszontagságos útján megfáradtak, vagy sebeket viselnek... Égi  Édesanyánk   itt felkínálja  az Ő egyszülött Fiát, akinek a sebei által mindenki meggyógyulhat. Ha pedig tovább kell viselni, hordozni a keresztet, akkor ez már könnyebb lesz azzal a tudattal, hogy van egy sebeket viselő isteni testvérünk Jézus Krisztusban, aki felsegít bennünket a magunk kálváriájára, hogy Vele elérkezzünk  az Örök Atyához.

      Ez a hely a boldogságok hegye is, mert tudom, hogy aki megteremtett és akarta, hogy legyek, szeretetét nem vonja meg tőlem, ha vele élek.

      Szeretnénk elérni, hogy akik ide elzarándokolnak, vigyék el magukkal az Ő örömét, és a környezetükben szerető mosolyt nyújtva, örömre és mosolyra derítsenek mindenkit.

 

Isten hozott!
2010. Advent     József atya


Ave Regina 2012. II. évfolyam 2.sz.

Ave Regina!

A márianosztrai Magyarok Nagyasszonya kegytemplom és a Boldog Özséb kolostor hírharangja


 

 2012. II. évfolyam 2.szám